2015. július 20., hétfő

Ájkú,ecsetfej,aranyeső,ütközünk

Reggel keltem fel, de már délután öt óra volt. Szóval lekéstem a reggelt. Sebaj, gyorsan felöltöztem és leszaladtam a lépcsőn, de sietésemet egy nagy esés követte. Az egész lépcsőn legurultam, legalább három csontomat eltörtem, és amikor leérkeztem a földre, ziháltan, kócosan, mint egy hajléktalan, a kisöcsém úgy röhögött, hogy még a földön is elterült.
-HAHAHAHA béna tyúk, HAHAHAH - röhögött malachangon, kisöcsém.
-Eriggy' innen Pistike, kis szarcsimbók! - erre felálltam és egyik lábamon papuccsal, elkezdtem kergetni.Higgyétek el fél tőlem, nem hiába bújt el a tyúkólban.
Vissza mentem a házba, hogy süssek magamnak hagymát meg szalonnát. Miután jól belaktam, felmentem a szobámba készülődni. Tettem hagymapakolást, azt mondják jót tesz. Pirosra festettem a szemem, majd feketével a számat. Dögös pipi voltam. Oszt miután lemostam a pakolást, csak úgy tündököltem. Befújtam magam a Justin Biber új parfümjével, és kész is voltam. Ruhának egy pávián seggű, rózsaszín ruhát választottam, és happy voltam magammal.
 Itt volt az idő, a pasizásnak, a legjobb barőnőmmel, Malival, igazából Malacka a neve, mert a szülei Micimackó rajongók, de én csak így becézem. Szóval elindultam ki az ajtón, és odaszóltam anyának.
-Nagyasszony (igy szólítjuk) lecsövelek az új bárnál, ne hívj, mert az ciki. Csumikaa! - küldtem neki egy telepatikus csücsörítéses puszit.
-Na csőváz Mali! Indulhatunk a Regent szi morte al bavani te amoros mucos -ba?
-Aha, ugye milyen jó a neve:  Regent szi morte al bavani te amoros mucos? Fülbemászó! - sipitozott a barőnőm.
-Mondtam már ne sipíts, úgy mint egy kréta a táblán végighúzva. Használd a hangmélyitő alkalmazást amit mutattam!-kiabáltam rá.Már hót ideg vagyok a kis hangszinétől.
-Oké-mondta mély hangon az alkalmazás.
-Na itt vagyunk! Mutattam fel a bárra. Szép hely kulturált! Csak négy pár intimkedik, három smárol, hat most vetkőzik, és kettő hány. De néz ott van Madagaszkár-mutattam a barátomra, nem pasim nyugalom- menjünk oda!
-Csá Madagaszkár!-köszöntünk
-Mondtam már, hogy ne szólítsatok így - fetrengett a földön (vicc).
-De ez a neved.
-Tényleg. Na akkor ok- mosolygott,mintha most tudta volna meg mi a neve.
Idegesit, hogy ilyen hülye barátaim vannak.Nem lehet senkivel intelligensen beszélni, de azért megpróbálom még egyszer.
-Szerintetek mennyi az ájkútok IQ ?
-Hát nekem nincs egy kutam se, de Zsanettnek biztos van- röfögött Madagaszkár.
-Milyen kút? -nézett értetlenül Mali, és olyan degenerált arcot vágott, hogy jött egy ember és megpofozta.
-Tenyérbemászó volt a képed- hunyorított mint egy kutya.
-Az jó -mosolygott. Nyilván nem értette mi van.
-Na gyertek balfácánok-vezettem be őket a bárba.
Bent már mindenki twerkeltem, szóval mi is elkezdtünk, de Madagaszkár lealázott minket, igy mentünk inni egyet.
A pultnál egy fiúka megszólitott.
-Jól ráztad - kacsintott rám, de ehelyett csak egy szemrángást kaptam.
-Mit akarsz ecsetfej? - azért mondtam ezt a sértő szót, mert a haja akkora volt mint a fejem, még annál is nagyobb, pedig hosszú fejem van.
-Téged akarlak mint micimaci a mézet.
-Őt hívják Malackának szóval hajts rá. De ne üsd el- mutattam ikszet az ujjammal.
-Gida vagyok -túrt bele ecset fejébe, de véletlenül szembe kapta magát, így elszaladt sírva.
-Szegény, úgy láttam még be is pipilt-húztam el a számat.
Még ültünk egy kicsit de mivel, mindenki páwwa volt, elindultunk. De akkor megláttam Őt. Ott ült a földön és énekelte az aranyesőt.
-Aranyeső a családomra, meg rám lálá - látszik hogy a szöveget nem tudja, szóval már ki is akartam kerülni, de ekkor így szólt. - Héj szereted a benzin szagát?
-Igen - válaszoltam, és szerelem volt első látásra - oda is mentem megcsókolni, de azt mondta:
-Istenem ilyen büdős szagú jánnyal én még nem találkoztam. Betett az orrába két dugaszt, hogy ne érezze, de fuldokolni kezdett, így kivette.
Azért még tetszel! Járunk?
-Igen szivi -kacsintottam rá, de nekem is elkezdett rángatózni a szemem, szerintem elkaptam valamit -Lehet ebolás vagyok, nem baj?
-Nem baj picurkám, mmuah . Na akk holnap ütközünk?
-Mint a kocsik , hahah, vicces vagy.
-Nem úgy. Te meg hülye vagy, de sebaj jó leszel.
-Köfi.Akk holnap ÜTKÖZÜNK-emeltem ki a vicces szót.
-Na eriggyeél mán! Majd hívlak.......Vagy nem..de,de nyugi.
Ezzel hazamentem, és az ágyon azon rágódtam, miközben rágtam a gumikacsát, hogy ilyen romi fijúval még nem taliztam. Vajon igaz érzelmek voltak ezek? Szeretem. De vajon tényleg?Mivan ha az ájkúm játszik velem. Mindegy.Én is szeretek játszani, főleg a marióval, de mindegy az.

HÁROM KOMCSI UTÁN JÖN A KÖVI! Meg azért legyen feliratkozóm is, mert az úgy jobb. Csumisztok, legyen szép reggel délutánotok! Vigyázzatok ne késsétek le a reggelt, mert az rossz!







2 megjegyzés:

  1. hát ez kész, nagyon tetszett!! :)) Madagaszkár és a neve :D
    ja és Blair *.*

    VálaszTörlés
  2. igen a nevek a ''''specialitásom'':)) kösziiii:3 igen Blair <333

    VálaszTörlés